Tájékoztatjuk Önöket, hogy Ragály Község Önkormányzata a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény alapján elkészíti a teljes településre vonatkozó Településképi Arculati kézikönyvet, valamint a kézikönyvre alapozottan megalkotja a Településképi Rendeletet.

Településképi arculati kézikönyv

„A kézikönyv a – települések természeti és épített környezete által meghatározott – településképi jellemzők bemutatásának és minőségi formálásának eszköze. A kézikönyv feltárja és ismerteti a településen belül jól elkülönülő egyes településrészek arculati jellemzőit és értékeit, és ennek figyelembevételével szöveges és képi megjelenítés formájában javaslatot tesz a településképhez illeszkedő építészeti elemek alkalmazására.”

A településképi arculati kézikönyv célja, egy olyan szemléletformáló kiadvány kidolgozása, mely a helyi lakkosság, döntéshozók, újonnan betelepülők számára nyújt tájékoztatást az épített és természeti értékekről, a település építészeti arculatának jellemzőiről, és iránymutatást az épített környezet alakításával kapcsolatos elvárásokról.

Településképi rendelet

A településképi rendeletet a településképi arculati kézikönyv alapján kell elkészíteni. A rendelt célja, hogy biztosítsa a településképi követelmények meghatározásával a kívánt településkép elérését.

Ennek érdekében a rendelet

  • az épületek, építmények településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára, egy adott területre, a helyi védett épületek
  • a településszerkezet, táji környezet, településkarakter vagy egyéb helyi adottság miatt – településképi szempontból meghatározó területekre,
  • helyi építészeti örökség, egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére,
  • a reklámok, reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére és alkalmazására, illetve tilalmára

vonatkozó településképi követelményt tartalmazhat.

A településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet az épített és természeti környezet alakításának eszközei, melyek érvényesülése jótékony hatást eredményez a teljes közösség számára, de egyben korlátokat is jelent, melyek a helyi lakosság és a vállalkozások mindennapjaira hatással lesznek.

A településkép védelmét szolgáló intézkedések alapja, hogy az abban foglaltakat széleskörű társadalmi konszenzus övezze, ezért a készítésébe be kell vonni a lakosságot, hogy érdemi módon beleszólhassanak otthonuk, környezetük alakításába. A Kézikönyv kidolgozásához elengedhetetlen, hogy tudjuk, melyek azok az építészeti és tájképi értékek (pl.: épületet, épületrész, tornác, oszlop, eresz, nyílászáró, kerítés, korlát, kapu pajta, csűr, góré, tájkép, tér, stb.) melyekre a helyiek büszkék, és megóvásuk érdekében hajlandóak akár áldozatot is vállalni.

Kérünk, mindenkit, hogy vegyen részt a kézikönyv kidolgozásában, és mondja el a véleményét, javaslatát, hogy közösen határozzuk meg a településkép sajátos helyi arculatát.

Amennyiben rendelkezik régi fényképekkel, melyen a település, esetleg egy szép helyi épület látható, úgy azt juttassa el hozzánk, melyet digitalizálás után visszajuttatunk Önnek.

Szeretnénk minél pontosabb képet kapni a településképet meghatározó adottságokról, és ennek megismerésében, pedig leginkább a helyi lakosok tudnak segítséget nyújtani.

Ragály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép védelemmel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 6/2017.(IV.27.) önkormányzati rendeletre tekintettel 2017. június 22 napján 08.00 – 10.00 óráig lakossági Fórumot tart, ahol szóban, vagy 2017. július 15-ig írásban (3724. Ragály, Rákóczi Ferenc út 16. címre, vagy a postmaster@ragaly.t-online.hu hivatali e-mail címre) adhatnak javaslatot, tehetnek észrevételt a készítendő településképi kézikönyv és rendelet kidolgozásához.

Zelenka Andrea jegyző